HÍREK

Szép MBH Bank eredmények

MBH Bank: jelentősen javult a jövedelmezőség, 50 százalékos bevétel- és eredménynövekedés az első félévben

Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az idei első félévben, ami 50,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A jelentősen javuló jövedelmezőség elsősorban a bázisidőszakhoz képest 51 százalékkal, 327,9 milliárd forintra emelkedő bevételek hatása – közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.

A korrigált adózás előtti eredmény 165,5 milliárd forintot ért el. Ami 60,7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.

Az első féléves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentését összefoglalva az MBH Bank Nyrt. kiemelte: az elszámolt bankadó és extraprofitadó összesen 66,8 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor a bank eredménye ezek mellett is jelentősen tudott javulni az év első hat hónapjában.

A bank mérlegfőösszege 3 százalékkal 10 487 milliárd forintra, míg saját tőkéje 22,7 százalékos emelkedést követően 893 milliárd forintra nőtt 2022 első fél évéhez képest. A korrigált, tőkearányos megtérülés az idei első fél évben kimagasló, 33,8 százalék volt.

A magyar bankpiacon kimagasló, és nemzetközi viszonylatban is figyelemreméltó eredményről beszámoló közlemény idézi Barna Zsoltot, az MBH Bank elnök-vezérigazgatóját, aki a féléves eredményekről elmondta: több éves fúziós folyamat áll mögöttük, amelynek első pozitív hatásai már az üzleti teljesítményükben is megmutatkoznak.

A bank ismertette: a hitelezés szempontjából kedvezőtlen piaci körülmények között is gyarapodni tudott a vállalati és a lakossági hitelállomány a tavalyi év bázisidőszakához képest. Előbbi elérte a 2663 milliárd forintot, utóbbi pedig az 1717 milliárd forintot.

A vállalati betétek egy év alatt 7,3 százalékkal 3546 milliárd forintra nőttek. A piaci tendenciákkal összhangban a lakossági betétállományok terén átrendeződés figyelhető meg; a lakosság betétek 2512 milliárd forintot tettek ki az első félév végén, ami az előző negyedévhez képest csökkenést jelent. Ugyanakkor az egyéb befektetések, megtakarítások volumene hasonló mértékben emelkedett az időszak során.

A közleményben jelezték azt is, hogy nyereséges első fél évet zárt az MBH bankcsoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank Nyrt., így megerősítette második helyét a magyar jelzálogpiaci szektorban.

A hitelintézet adózás előtti eredménye a társaság közzétett tőzsdei jelentése szerint 2,97 milliárd forint volt 2023 első hat hónapjában, ami 2 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A bankadótól és az extraprofitadótól megtisztított teljes átfogó jövedelem 4,3 milliárd forint volt.

A mérlegfőösszeg 1,3 százalékkal, 10,1 milliárd forinttal mérséklődött egy év alatt, és 747,9 milliárd forintot tett ki 2023. június végén. A nettó kamatbevétel egy év alatt 12,4 százalékos, 0,4 milliárd forintos növekedést mutatva elérte a 3,3 milliárd forintot.

A refinanszírozási hitelek állománya 2023 első fél évének végére 5,2 százalékkal, 18,3 milliárd forinttal 367,2 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A januártól júniusig tartó időszakban a hitelintézet összesen négy nyilvános aukció keretében 41 milliárd forint értékben bocsátott ki jelzálogleveleket, ebből 16 milliárd forintot tett ki a zöld jelzáloglevél.

A közleményben jelezték: az MBH Bank Nyrt. 2023. első féléves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentése tartalmazza a korábbi MKB Bank és a Takarék Csoport, a tavaly beolvadt Budapest Bank és a sikeresen átvett Sberbank hitelállomány számait.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#MBH_Bank #bank #mbh #hitel #betét #profit

MBH Bank

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. augusztus 31., csütörtök 11:11

MBH Bank

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

napenergia
napenergia

A Napenergia Plusz Program pályázat

A Napenergia Plusz Program pályázat: minden, amit tudni szeretnél Korábban írtuk, hogy megjelent a Napenergia Plusz program pályázati kiírása. Az alábbiakban igyekeztük összefoglalni a főbb

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlan
Ingatlanpiac

Újra nőhet az ingatlan- és hitelpiac

Újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben Növekedési pályára léphet újra az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati

TOVÁBB OLVASOM »
háztartási
napenergia

250E felett a háztartási napelemes rendszer

Energiaügyi Minisztérium: negyedmilliónál több háztartási méretű napelemes rendszer működik már Magyarországon December elejéig meghaladta a 250 ezret a legfeljebb 50KW-os kilowattos háztartási kiserőművek száma Magyarországon.

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlanpiac
Ingatlanpiac

Élénkül az ingatlanpiac év végére

Élénkül az ingatlanpiac az év végéhez közeledve A várakozásoknak megfelelően az év végéhez közeledve élénkül a belföldi ingatlanpiac. 8800-ra becsülhető novemberi tranzakciószám 10%-kal múlja felül

TOVÁBB OLVASOM »