HÍREK

Opten: visszaestek a cégalapítások

Opten: visszaestek a cégalapítások az építőiparban

 

Az év elejére visszaestek a cégalapítások az építőiparban, ezzel 5 éven át tartó emelkedés ért véget. – közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Adataik szerint januárban 13 százalékkal kevesebb társaság alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A 328 cégalapítás februárban 474-re nőtt ugyan, de a két hónap együttes értéke a legalacsonyabb szezonális adat az elmúlt 4 évben. A törlések száma az elmúlt 5 hónap során folyamatosan nőtt. A végelszámolások és a felszámolási eljárások több éves csúcsokat döntöttek meg 2023 elején. Az egyéni vállalkozók számában szintén látszik a visszaesés, 774 belépővel az idei február az elmúlt 3 év legalacsonyabb értékét hozta.

A közlemény szerint a visszaesésnek voltak előjelei, noha 2022-ben még 3 százalékkal nőtt az építőipari termelés. Az ágazat sikeresen jött ki a járvány okozta válságból- De az ukrajnai háború, energiaválság és a magas infláció hatásait nem tudta kivédeni. Hozzátették, hogy a december végi szerződésállomány 1,2 százalékkal mérséklődött. A januári építőipari teljesítmény pedig nem csak éves, hanem havi összevetésben is mérséklődött.

Az adatok alapján az Opten úgy látja, hogy az építőipari vállalkozások a nehézségek miatt egyelőre kivárnak. A kilátásaik rövid távon nem kedvezőek, a következő fél év bizonytalanul alakulhat. A második félévre vonatkozó előrejelzések ugyanakkor már bizakodóbbak.

#opten #cégalapítás #építőipar #háború #egyénivállalkozás #cég

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

opten

 

MTI 2023. március 16., csütörtök 10:53

ingatlan adásvétel

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

napenergia
napenergia

A Napenergia Plusz Program pályázat

A Napenergia Plusz Program pályázat: minden, amit tudni szeretnél Korábban írtuk, hogy megjelent a Napenergia Plusz program pályázati kiírása. Az alábbiakban igyekeztük összefoglalni a főbb

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlan
Ingatlanpiac

Újra nőhet az ingatlan- és hitelpiac

Újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben Növekedési pályára léphet újra az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati

TOVÁBB OLVASOM »
háztartási
napenergia

250E felett a háztartási napelemes rendszer

Energiaügyi Minisztérium: negyedmilliónál több háztartási méretű napelemes rendszer működik már Magyarországon December elejéig meghaladta a 250 ezret a legfeljebb 50KW-os kilowattos háztartási kiserőművek száma Magyarországon.

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlanpiac
Ingatlanpiac

Élénkül az ingatlanpiac év végére

Élénkül az ingatlanpiac az év végéhez közeledve A várakozásoknak megfelelően az év végéhez közeledve élénkül a belföldi ingatlanpiac. 8800-ra becsülhető novemberi tranzakciószám 10%-kal múlja felül

TOVÁBB OLVASOM »