HÍREK

25%-kal csökkenő gázfelhasználás

A háztartások több mint 23, a gazdasági szereplők pedig közel 25 százalékkal csökkentették földgázfelhasználásukat 2022 utolsó hónapjában 2021 azonos időszakához képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi éves gázfogyasztás 17 százalékkal mérséklődött tavalyelőtthöz viszonyítva. A villamos energia igénybevételében is érdemi csökkenés mutatható ki, amelynek mértéke decemberben több mint 7, 2022-ben pedig összesen közel 3 százalékos volt 2021-hez képest. A jelentős visszaesés az enyhe időjárás mellett a szankciók okozta energiaáremelkedés miatti tudatos fogyasztói magatartásnak és a kormányzati takarékossági intézkedéseknek is köszönhető.

2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban. Tavaly egész évben a lakossági felhasználók körében 16,6, a gazdaság esetében pedig 17,2 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás, mint 2021-ben. Ehhez hozzájárult az egyes állami fenntartású intézményeknél elrendelt gáztakarékosság is. A hazai tárolókban még elérhető készlet a fűtési szezon feléhez közeledve, újabb mennyiségek nélkül is mintegy három hónapra lenne elegendő – a korábbi évek nagyobb téli igénybevételével számolva.

A magyarországi fogyasztás villamos energiából is mérséklődött a tavalyelőtti adatokhoz  viszonyítva. Az áramfelhasználás decemberben 7,1, éves szinten pedig közel 3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2021-ben.

A kormány változatlanul elsődleges feladatai között tartja számon a rezsicsökkentés védelmét, ennek érdekében megnégyszerezte – 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelte – a rezsivédelmi alapot.

A magyar családok 2022 decemberében is a legolcsóbban jutottak földgázhoz, és a második legkedvezőbb áron kapták az áramot az európai fogyasztók közül. A lakossági felhasználók díjai átlagfogyasztás alatt és felett sem emelkedtek januártól. A háztartások a teljes fűtési szezonban azonos árakon férhetnek hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz. A takarékosabb felhasználással enyhíthetők a szankciós politika okozta ellátásbiztonsági kockázatok is.

A közleményen túl örömteli hír, hogy egyre nagyobb a takarékossági hajlandóság, ami persze részben az enyhébb időjárásnak is köszönhető. Az ingatlankeresésénél, a hitelezésnél is ez az egyik fő kérdés amit ügyfelinktől kapunk Főoldal | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalon Zöldhitel, lakáshitel, személyi kölcsön, babaváró, CSOK segítség | Facebook csoportunkban vagy a személyes segítségnyújtás során.

Eddig is fontos volt a rezsiszámlák kérdése, de eljutottunk oda hogy a köszönés után térjünk is rá a rezsi alakulására mondatok elő is kerülnek. Túl van tolva a kérdés, mert egy ingatlannál számos ennél fontosabb kérdés merül fel, de ezt érzik az ügyfelek a bőrükön azonnal.

#LantosCsaba #energiaügyiminisztérium #gázfogyasztás #földgáz #gáztározó #áram #villamosenergia #megtakarítás #KSH #rezsi #rezsicsökkentés #család #háztartás #fogyasztás #takarékosság #átlagfogyasztás #EU #európa #politika  #szankció #ingatlanvásárlás #hitel

Forrás: kormany.hu, Energiaügyi Minisztérium, KSH,  Zöldhitel főoldal | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

energiatakarékos

albérlet

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

napenergia
napenergia

A Napenergia Plusz Program pályázat

A Napenergia Plusz Program pályázat: minden, amit tudni szeretnél Korábban írtuk, hogy megjelent a Napenergia Plusz program pályázati kiírása. Az alábbiakban igyekeztük összefoglalni a főbb

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlan
Ingatlanpiac

Újra nőhet az ingatlan- és hitelpiac

Újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben Növekedési pályára léphet újra az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati

TOVÁBB OLVASOM »
háztartási
napenergia

250E felett a háztartási napelemes rendszer

Energiaügyi Minisztérium: negyedmilliónál több háztartási méretű napelemes rendszer működik már Magyarországon December elejéig meghaladta a 250 ezret a legfeljebb 50KW-os kilowattos háztartási kiserőművek száma Magyarországon.

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlanpiac
Ingatlanpiac

Élénkül az ingatlanpiac év végére

Élénkül az ingatlanpiac az év végéhez közeledve A várakozásoknak megfelelően az év végéhez közeledve élénkül a belföldi ingatlanpiac. 8800-ra becsülhető novemberi tranzakciószám 10%-kal múlja felül

TOVÁBB OLVASOM »