HÍREK

Kifulladni látszik az új lakások piaca

Az építőanyagárak folyamatos emelkedése az újépítésű lakóingatlanok piacán is éreztette hatását: a kivitelezők ugyanis lekövették az áremelkedést. Ennek hatására azonban olyan árak kezdtek idén kialakulni a piacon, mely miatt megtört a vevők lendülete. De nem csak a vevők torpantak meg: sok beruházó nem indít már új projektet, illetve sokan csúszni fognak a már zajló beruházások befejezésével.

Az új építésű ingatlanok piacára az jellemző, hogy árban követi az építőanyagok drágulását. Márpedig az építőanyagoknál további áremelkedést lehetett tapasztalni. Az árak emelkedése miatt viszont erősen visszaesett a kereslet az újépítésű ingatlanok iránt az idei évben, habár közrejátszott ebben a “zöldhitel” kivezetése.

Az árak azonban már sokaknak túl magasak. Dunakeszi és környéke esetében például idén újépítésű házat 80 millió forinttól találhattunk, míg az újépítésű lakásoknál 50-60 millió forintnál kezdődött a kínálat, vagyis a fővárosban megszokott egymillió forintos négyzetméterárak voltak jellemzőek.

A belvárosban is minimális volt emiatt az érdeklődés az újépítésű ingatlanok iránt. Az egymillió forintos négyzetméterár alatt már szinte semmilyen újépítésű ingatlan nem lehetett kapni, nem csak a belvárosban, de a külső kerületekben sem, sőt megjelentek a másfél milliós négyzetméterárak.

A beruházók jelentős része láthatóan berekesztette az értékesítést, mivel nem látják előre, hogy milyen határidővel és milyen áron tudják befejezni az új projekteket. Ezért itt is leginkább a kivárás volt jellemző.

Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket.

További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu  Hitelkalkulátor | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalon vagy hívd a 06303732000, 06303426308, 06707911313, 06707080906 telefonszámokat.

#ingatlan #árak #ingatlanközvetítő #ingatlanpiac #újépítésű #millió

Forrás: Pénzcentrum, www.zoldlakashitel.hu

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

napenergia
napenergia

A Napenergia Plusz Program pályázat

A Napenergia Plusz Program pályázat: minden, amit tudni szeretnél Korábban írtuk, hogy megjelent a Napenergia Plusz program pályázati kiírása. Az alábbiakban igyekeztük összefoglalni a főbb

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlan
Ingatlanpiac

Újra nőhet az ingatlan- és hitelpiac

Újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben Növekedési pályára léphet újra az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati

TOVÁBB OLVASOM »
háztartási
napenergia

250E felett a háztartási napelemes rendszer

Energiaügyi Minisztérium: negyedmilliónál több háztartási méretű napelemes rendszer működik már Magyarországon December elejéig meghaladta a 250 ezret a legfeljebb 50KW-os kilowattos háztartási kiserőművek száma Magyarországon.

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlanpiac
Ingatlanpiac

Élénkül az ingatlanpiac év végére

Élénkül az ingatlanpiac az év végéhez közeledve A várakozásoknak megfelelően az év végéhez közeledve élénkül a belföldi ingatlanpiac. 8800-ra becsülhető novemberi tranzakciószám 10%-kal múlja felül

TOVÁBB OLVASOM »